Még zöldfülű koromban , ami bizony elég rég volt, mikor éppen a bárányhimlővel ismerkedtem, Nagyapám aki (két világégés aktív részese volt, katona ember lévén, mint az Osztrák Magyar monarchia altisztje ) megsajnált szomorú magányomban, beosont a szobámba, hóna alatt egy gyönyörű karcsú hangszerrel (amit még az Oroszországi fogságából jövet hozott magával)
Én csak néztem ,talán még melegebb volt a szobában mint addig, a szemem le nem vettem a hangszerről . A jó öreg ,leült az ágyam szélére és megkérdezte hogy játszhat e egy nótát, persze választ nem kapott de szép halkan hogy csak mi halljuk ,eljátszotta Dankó Pista "eltörött a hegedűm" című nótáját . Ez volt életem első amatőr, élő koncertje, Kicsit hamis , de egy élmény volt akkor nekem !
Majd a teendői kiszólították a szobámból , a hegedőt ,hogy most szándékosan e vagy csak a nagy sietségben de ott hagyta az ágyamon , én kézbe vettem és egy furcsa érzés fogott el ,mintha egy bűvész kelléket tartottam volna a kezemben ,egy csodát amit megszerettem volna szólaltatni mint a bűvész ,a nagyapám, de el se tudtam képzelni hogy hogyan képes rá ,hisz a húrok olyan köze vannak egymáshoz hogy a vonó képtelen csak egyet érinteni ,csak egyetlen egyet érinteni .
Még én ezeken a számomra megfejthetetlen dolgokon agyaltam az ajtó mögött az öregek tanácsa , mint nagyapám és apám , summázták a látottakat és egyhangúlag egyetértettek abban ,mármint hogy ,hegedűs lesz ez a gyerek !
Így aztán hét éves koromra megkaptam az első saját hangszeremet egy csodaszép háromnegyedes hegedűt.
Na igen ám, de most következett az élvezet, mert ez bizony felelősséggel járt, Hét éves kortól az ember gyermeke már iskolaérett és reggelente az iskola padot koptatja nem nagy rajongással de nekem még űberelnem is kellett, ott várt a hangszerem,mint egy hű játszótárs,szótlanul és türelmesen, hogy megszólaltassam. Nem is lett volna annyira tépő,ha nem látom hegedűórára menet a szomszéd srácokat a grundon önfeledten hancúrozni, na de az én édes jó Apám erre találta ki az észrevétlen követés titkos tudományát. Ez évekig így ment mint egy unalmas TV - sorozat.
De mint minden "jónak " ennek is vége szakadt,és mögöttem hagytam az első második ..........negyedik hegedű iskolát ez volt a Kreitzer ha emlékezetem nem csal ez után jött volna a zeneiskola Temesváron, de sajnos oda már anyagi okok miatt és közös megállapodással már nem jutottam el. Így hát véget ért egy ígéretes művészi pálya, át lettem irányítva egy más vágányra ami szüleim szerint anyagiakban jobban megbecsült, én nem értettem velük egyet, de végül megtanultam hogy ha az ember fia még kiskorú és főleg ha még szülei asztala alá rakja a lábait, ne nagyon ugráljon mint a veréb mert hamar észreveszi a macska. Természetesen a hegedűről nem tudtam lemondani, végig kísérte egész életemet (itt van mellettem most is) a jó öreg szárazfa, csak most már én lettem öreg ő meg megvénült.
Szerintem fontosabb,hogy a múlt ügyeit rendezzük le,mint hogy vakon menjünk előre a múlt bölcsességeire fittyet hányva.Megmondhatom már, ennyi idő távlatából hogy nem volt egy díszmenet , szép volt mert szabadok voltunk ,duzzadt bennünk a tenni akarás . Anyám szerint csintalanok és életre valóak voltunk amit sűrűn -sűrűn alá is támasztottunk erősen.
Hamar megtanultuk hogy mikor érnek a gyümölcsök hol szabad az ösvény a kertek alatt ,hogy a szomszéd fájának gyümölcse édesebb és hogy futni bizony nem szégyen sőt hasznos .
Tanáraink a nagy fiúk , velünk osztoztak minden jóban és persze minden rosszban is tőlük tanultunk meg búza tarlón futni hogy ne sértse fel talpunkat , kerítésre , fára mászni ,gombostűvel békára halászni .
Hát így ragadt ránk a túl élési hajlam amit csak így lehet megtanulni lenézve egymásról mint a népdalok ízletes harmóniáját .
Igen , kertvárosban születtem és nevelt az élet ,szüleinket ritkán láttuk , ők építették a jövőt és keresték a betevőt a család fenntartása érdekében . Apám ha nagyon fáradt volt és az nap még egy kis gond űző is akadt a konyhaszekrénybe , mindég elmondta nekünk hogy mi azért látjuk olyan ritkán egymást , mert ők értünk dolgoznak azért hogy nekünk jobb és szebb életünk legyen , hát ma már tudom .
Ha unokáimnak így ezt elmesélem , tényleg mesének vélik és nem is tévednek nagyot , mert nekik fikció, csak mi tudjuk hogy szóról szóra való.
Nehezen indultam el ezen az úton ,ismeretlen volt számomra és megbízhatatlan .
hogy még is nekivágtam ,talán az idő ,ami közbe szólt az idő ami rohamosan fogy és fogy ,a napok rövidülnek az évek pedig hihetetlen gyorsasággal száguldanak egyre csak előre .
Az az érzésem hogy kifutok belőle , azt a sok ,számomra oly fontos dolgot ,amit már elkezdtem, nem tudom majd befejezni . Ilyenkor , kiver a verejték és tépek ,hogy behozzam a lemaradást ,amit persze már lehetetlen és egyáltalán ,ami már fikció azt a jelenbe vissza helyezi nem lehet . Annyi gondolat tombol bennem,ami kitörésre vár az a rengeteg eltékozolt álom amit már az enyészet takar ,amit majd másnak kell újra megtalálni de vajon benne lesz e annyi erő hogy megtegye .
A kérdések számtalan sora izgat manapság de nem állhatok le mert ez lenne a vég .
Igen, most már " elmondom hát mindenkinek" ,mert már nincs annyi időm hogy oda tudnék figyelni a kritikákra , már nincs annyi időm hogy belőlük tanulva a tuti biztos módot választhassam ki meggondoltan és lazán , most már csak arra van időm hogy a kövekre figyeljek, amik lábon előtt hevernek és optimálisan kikerülve azokat ,ne bukjam el ezen utolsó utamon .
De lehet hogy ez csak egy természetes félelme egy folyton aktív embernek ,akinek csak most jött el az a pillanat hogy még több jót cselekedjen és a múlt hibáiból tanulva ,leszűrt ,kristály tiszta képet mutasson a tétovázóknak és fölfesse a helyes út irányt a jelző póznára .
Ki tudja ,vajon van rá igény ? Vajon kell e az útmutatás ? Szerintem kell és próbáljunk így gondolkodni , segítve másokon ,önzetlenül ,mint egy családban mert ez így helyes .
Saját véleményem szerint ,annyit érünk amennyit adni tudunk magunkból az utódoknak !
Volt egy tanárom , gyönyörűen festett , a színei majd meg szólaltak , jó ember ismerő volt és szeretetre méltó barát , de mikor a színeit kikeverte ,elfordult és eltakarta a látványt hogy ne tudja senki lelesni ,hogyan készíti . De mi mégis szerettük ezen hibájával együtt ,mert így fogadtuk el !
